Köszönjük olvasónknak az alábbi bejegyzést, melynek eredetije az Új Ember kiadó gondozásában megjelent Ramón Lucas Lucas: A bioetikáról mindenkinek című könyvében olvasható.
A mesterséges megtermékenyítés etikai bírálatát három fő
pontban vázolhatjuk fel:
- a humánembrió tisztelete;
- az emberi szexualitás és házastársi aktus természete;
- a család egysége.
A humánembrió
tisztelete. Itt az érvényes, amit az embrióról szóló fejezetben említünk
(113-130. oldal) Ezenfelül kiemeljük, hogy a gyermek ajándék, nem jog és nem termék. Az embrió élete nem lehet a
szülői vágy kielégítésének eszköze, és nem fogadható el akár csak egyetlen
embrió feláldozása sem azért, hogy egy másik megszülessék, ahogy ez történik,
amikor fölös számú petesejtet termékenyítenek meg. A gyermek „fogan”, és nem „termelik”,
személy, akit elfogadnak, és nem tárgy, amelyet megrendelnek. Az objektív
igazságnak megfelelő kötelesség tehát, hogy e jogát a törvény garantálja. A
mesterséges megtermékenyítés során a gyermeket „megrendelik” és „készítik”. Ha „termékké
válik”, meg kell felelnie a „megrendelő” igényeinek. Az „utódnemzés” ezzel az „újratermelés”
szintjére süllyed, emberi cselekedetből
technikai műveletté lesz. Ilyen értelemben a gyermek személye másodrangúvá
válik, és a maguk igényeivel az úgynevezett „szülők” kerülnek a „termelési
tevékenység” középpontjába. Ezzel szemben a gyermek méltósága megköveteli, hogy
ne orvosi és biotechnikai beavatkozások termékeként akarják őt és foganjon meg,
és létét ne a technikai hatékonyság tényezőitől tegyék függővé, amelyet
erkölcsileg az eszközértékként való kezelés és dominancia alapján lehet megítélni.
Egy személy nemzése olyan esemény, amelyben a spirituális és a biológiai
dimenzió szorosan kapcsolódik egymáshoz, gyermekeket nemzeni nem más, mint „megteremteni”
és „elfogadni” egy személyt, aki „corpore
et anima unus”, test és lélek egysége.
Az emberi szexualitás
és a házastársi aktus természete az erkölcsi megítélés második kritériuma. A mesterséges megtermékenyítés teljes
mértékben elfogadhatatlan, mert a házastársi szexuális aktusban
szétválasztja az egyesítő és az utódnemző szerepet. Ellentmond a szexualitás
antropológiai rendjének és az utódnemzéssel való szerves egységének, amely nem
puszta biológiai tény, hanem az egész személyt érinti.
A mesterséges megtermékenyítés eljárásait nem egyszerűen azért kérdőjelezzük
meg, mert mesterségesek. Nem önmagában a technikai jelleg az értékítélet
sarokpontja, hanem az emberi személy eredete. A gyermek méltóságából adódóan a
szülők szeretetéből fakadó, a házastársi aktusban megvalósuló önátadásának
gyümölcse, nem pedig „technikai termék”.
Az utódnemzés a mesterséges megtermékenyítéssel személytelenné, technológiai
eljárássá válik. Így fönnáll annak veszélye, hogy az emberi lényt használati
tárggyá tudja tenni az, aki képes őt „laboratóriumban előállítani”.
Így beszélhetőnk „szexualitás nélküli utódnemzésről”, amely meg van fosztva a „szexuális
élménytől”, és ezért távol áll az „emberi élménytől”.
A mesterséges megtermékenyítés erkölcsi elfogadhatatlansága nem egy „vallási” előírásnak
köszönhető, hanem annak az objektív ténynek, hogy a fent említett szétválasztás
ellentmond az egész embert figyelembe vevő antropológiai szemléletnek.
Az eddig elmondottak alapján csak azok az eljárások fogadhatóak el, amelyek nem
választják szét az egyesítő és utódnemző aktust, és amelyeknél a
megtermékenyítés a szervezeten belül történik meg. Ebben az esetben a pár
meddőségéből fakadó etikai probléma a következő: meddig gyógyító segítség és
honnan válik helyettesítő vagy manipulatív cselekedetté az orvosi beavatkozás? A
gyógyítás az akadály elmozdítását jelenti, és nem a nemzés aktusának helyettesítését.
Jó esetben azokról az eljárásokról lenne szó, amelyek a nemi élet elősegítésére
irányulnak, hogy a házaspár teljes egyesülése, amely önmagában termékeny,
eljuthasson a fogamzásig.
A család egysége.
A harmadik etikai követelmény a család egysége. A mesterséges megtermékenyítés
során a gyermek bizonyos értelemben kívülről kerül a családba. Heterológ
megtermékenyítés esetén (heterológ=legalább
az egyik ivarsejt donortól származik) – azon túl, hogy egy harmadik vagy
negyedik személyt is bevonnak) – a gyermeket megfosztják a szüleivel való
szoros kapcsolattól, amelyet épp a nemzés biztosít.
A szülő-gyermek kapcsolat ilyen esetben teljesen felborul. A szülő személye
elveszíti méltóságát, hiszen „biológiai anyag szolgáltatójává” alacsonyodik le
a „gyermekkészítés” folyamatában. Ezen kívül a heterológ mesterséges
megtermékenyítésben és az ún. „béranyaságban” a leszármazás rendje teljesen felborul.
Szélsőséges esetben egy lombikbébinek három anyja (biológiai, kihordó és jogi)
és két apja (biológiai és jogi) is lehet. A gyermeket így egymástól különálló
alkotóelemek felhasználásával – spermium, petesejt, embrió, méh – lehet előállítani,
amelyek később különböző törvényszerűségek alapján kapcsolnak össze.
Így az említett zavarok kapcsán fölmerülő etikai problémák és a társadalmat
fenyegető egyéb veszélyek miatt a mesterséges megtermékenyítéshez fűződő
terápiás remények jelentős mértékben átértékelődnek.
