A mesterséges megtermékenyítés etikai megítélése

Köszönjük olvasónknak az alábbi bejegyzést, melynek eredetije az Új Ember kiadó gondozásában megjelent Ramón Lucas Lucas: A bioetikáról mindenkinek című könyvében olvasható. 

A mesterséges megtermékenyítés etikai bírálatát három fő pontban vázolhatjuk fel:

- a humánembrió tisztelete;

- az emberi szexualitás és házastársi aktus természete;

- a család egysége.

A humánembrió tisztelete. Itt az érvényes, amit az embrióról szóló fejezetben említünk (113-130. oldal) Ezenfelül kiemeljük, hogy a gyermek ajándék, nem jog és nem termék. Az embrió élete nem lehet a szülői vágy kielégítésének eszköze, és nem fogadható el akár csak egyetlen embrió feláldozása sem azért, hogy egy másik megszülessék, ahogy ez történik, amikor fölös számú petesejtet termékenyítenek meg. A gyermek „fogan”, és nem „termelik”, személy, akit elfogadnak, és nem tárgy, amelyet megrendelnek. Az objektív igazságnak megfelelő kötelesség tehát, hogy e jogát a törvény garantálja. A mesterséges megtermékenyítés során a gyermeket „megrendelik” és „készítik”. Ha „termékké válik”, meg kell felelnie a „megrendelő” igényeinek. Az „utódnemzés” ezzel az „újratermelés” szintjére süllyed, emberi cselekedetből technikai műveletté lesz. Ilyen értelemben a gyermek személye másodrangúvá válik, és a maguk igényeivel az úgynevezett „szülők” kerülnek a „termelési tevékenység” középpontjába. Ezzel szemben a gyermek méltósága megköveteli, hogy ne orvosi és biotechnikai beavatkozások termékeként akarják őt és foganjon meg, és létét ne a technikai hatékonyság tényezőitől tegyék függővé, amelyet erkölcsileg az eszközértékként való kezelés és dominancia alapján lehet megítélni. Egy személy nemzése olyan esemény, amelyben a spirituális és a biológiai dimenzió szorosan kapcsolódik egymáshoz, gyermekeket nemzeni nem más, mint „megteremteni” és „elfogadni” egy személyt, aki „corpore et anima unus”, test és lélek egysége.

Az emberi szexualitás és a házastársi aktus természete az erkölcsi megítélés második kritériuma. A mesterséges megtermékenyítés teljes mértékben elfogadhatatlan, mert a házastársi szexuális aktusban szétválasztja az egyesítő és az utódnemző szerepet. Ellentmond a szexualitás antropológiai rendjének és az utódnemzéssel való szerves egységének, amely nem puszta biológiai tény, hanem az egész személyt érinti.

A mesterséges megtermékenyítés eljárásait nem egyszerűen azért kérdőjelezzük meg, mert mesterségesek. Nem önmagában a technikai jelleg az értékítélet sarokpontja, hanem az emberi személy eredete. A gyermek méltóságából adódóan a szülők szeretetéből fakadó, a házastársi aktusban megvalósuló önátadásának gyümölcse, nem pedig „technikai termék”.

Az utódnemzés a mesterséges megtermékenyítéssel személytelenné, technológiai eljárássá válik. Így fönnáll annak veszélye, hogy az emberi lényt használati tárggyá tudja tenni az, aki képes őt „laboratóriumban előállítani”.

Így beszélhetőnk „szexualitás nélküli utódnemzésről”, amely meg van fosztva a „szexuális élménytől”, és ezért távol áll az „emberi élménytől”.

A mesterséges megtermékenyítés erkölcsi elfogadhatatlansága nem egy „vallási” előírásnak köszönhető, hanem annak az objektív ténynek, hogy a fent említett szétválasztás ellentmond az egész embert figyelembe vevő antropológiai szemléletnek.

Az eddig elmondottak alapján csak azok az eljárások fogadhatóak el, amelyek nem választják szét az egyesítő és utódnemző aktust, és amelyeknél a megtermékenyítés a szervezeten belül történik meg. Ebben az esetben a pár meddőségéből fakadó etikai probléma a következő: meddig gyógyító segítség és honnan válik helyettesítő vagy manipulatív cselekedetté az orvosi beavatkozás? A gyógyítás az akadály elmozdítását jelenti, és nem a nemzés aktusának helyettesítését. Jó esetben azokról az eljárásokról lenne szó, amelyek a nemi élet elősegítésére irányulnak, hogy a házaspár teljes egyesülése, amely önmagában termékeny, eljuthasson a fogamzásig.

A család egysége. A harmadik etikai követelmény a család egysége. A mesterséges megtermékenyítés során a gyermek bizonyos értelemben kívülről kerül a családba. Heterológ megtermékenyítés esetén (heterológ=legalább az egyik ivarsejt donortól származik) – azon túl, hogy egy harmadik vagy negyedik személyt is bevonnak) – a gyermeket megfosztják a szüleivel való szoros kapcsolattól, amelyet épp a nemzés biztosít.

A szülő-gyermek kapcsolat ilyen esetben teljesen felborul. A szülő személye elveszíti méltóságát, hiszen „biológiai anyag szolgáltatójává” alacsonyodik le a „gyermekkészítés” folyamatában. Ezen kívül a heterológ mesterséges megtermékenyítésben és az ún. „béranyaságban” a leszármazás rendje teljesen felborul. Szélsőséges esetben egy lombikbébinek három anyja (biológiai, kihordó és jogi) és két apja (biológiai és jogi) is lehet. A gyermeket így egymástól különálló alkotóelemek felhasználásával – spermium, petesejt, embrió, méh – lehet előállítani, amelyek később különböző törvényszerűségek alapján kapcsolnak össze.

Így az említett zavarok kapcsán fölmerülő etikai problémák és a társadalmat fenyegető egyéb veszélyek miatt a mesterséges megtermékenyítéshez fűződő terápiás remények jelentős mértékben átértékelődnek.