2012. december 4., kedd

NaProTechnológiáról az Elle magazinban

A cikk eredetije a 2012. szeptemberi Elle magazinban található.

Teherbe esni természetes módon, szeretkezés közben - ez az old school módszer egyre több nő számára kerül az elérhetetlen álom kategóriába.
Ma Magyarországon 150 ezer pár tekinthető meddőnek. Pedig többségüknek lenne esélye hagyományos módon megfoganni, csak nem tudnak róla. Ez a cikk ezen szeretne változtatni. Ha az ember figyel a testére, azzal a lelkét is ápolja. A testünk nem megművelendő terep, nem legyőzendő ellenség - a testem én vagyok. A dolog triviálisnak hangzik, pedig nem az. Rengeteget foglalkozunk a testünkkel, miközben azt sem tudjuk, hogyan működik. Azt szeretnénk, ha ilyen meg olyan lenne, és közben elveszítjük a hozzá fűződő intim viszonyunkat.
OKOK ÉS TÜNETEK
Ha valaki elmegy a végsőkig, és még mindig nem sikerül elérnie, amit akar, akkor eljött az ideje a szemléletváltásnak. Ezt tette az Ann Chovy (szardella) nick- néven fórumozó angol anyuka, aki három sikertelen in vitro megtermékenyítésen és beültetésen volt már túl, amikor elment a London Center for NaPro Technology központba és ma már boldog édesanya.
A NaPro technológia nem új csodaszer vagy varázstechnika, hanem új szemléletmód. Maga a szó a Natu- ral Procreation (természetes nemzés) kifejezés összevonásából származik, és nagyjából le is fedi, hogy miről van szó. A módszert használó párok ugyanis természetes módon, házasélet során, in vivo lesznek várandósak. Még a legreménytelenebbnek tartott esetek is pedig semmi olyat nem használnak, aminek az orvostudomány ne lenne már régóta birtokában.

Az 1970-es években Thomas W. Hilgers kiterjedt kutatásba kezdett, amelyben az akkor újdonságnak számító ún. Billings, közismertebb nevén ovulációs módszer hatékonyságát akarta tesztelni. A felmérésben részt vevő nőket hónapokon keresztül egy rendkívül részletes táblázat kitöltésére kérte. És amikor ezeket a táblázatokat összesítette, akkor jött rá, hogy a női test folyamatosan olyan jelzésekkel szolgál, amelyek rengeteg mindent elárulnak. Kutatásaira alapozva felállította az ún. Creighton modellt, amelynek alapján ma orvos és páciens megfigyelni és értelmezni tudja a női test jelzéseit. És ha a normálistól eltérő eredmények születnek, akkor az egységesített és sztenderdizált Creighton-modell segítségével a NaPro technológiát alkalmazó orvos meg tudja határozni azok okát, és így a gyógyítás módját is. Ez pedig már a klasszikus orvosi eszközökkel történik, gyógyszeres kezeléssel, esetleg műtéttel vagy mással. A meddőség ugyanis valamilyen más betegségnek a kísérő tünete, amit ha meggyógyítanak, elmúlnak a tünetek is. A NaPro a meddőség okára és annak meg-szüntetésére helyezi a hangsúlyt a mesterséges megtermékenyítési (IVF) módszerekkel ellentétben, amelyek a probléma megkerülésével igyekeznek elérni a kívánt terhességet. Lényeges szemléletbeli különbség.
A KITARTÁS GYÜMÖLCSÖT HOZ
A NaPro-t alkalmazó párok esetében a teherbe esés esélye 50-80 százalékos, míg az mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinikák csak 34 százalékos sikerrátával büszkélkedhetnek (2008-as adat). A NaPro módszer külön erőssége, hogy nemcsak a női, hanem a férfimeddőség esetére is meg-oldást kínál: a módszerrel százezres spermiumszám mellett is elérhető a megtermékenyülés.
A NaPro tehát nem csodaszer, hanem egy időt, türelmet és tanulást igénylő módszer, ami lassabban, de biztosabban hoz eredményt, mint az egyéb művi módszerek. Az első évben a nők 45 százalékánál eredményes, a második évre ez az arány már 65 százalék. Aki belevág, annak először meg kell tanulnia a táblázat kitöltését, ami 2-3 hónapot vesz igénybe. Legalább ugyanennyi idő során precízen összegyűjtött adatmennyiséggel már érdemes felkeresni egy NaPro technológiában jártas orvost. Sajnos ilyen ma Magyarországon még nincs, oktató is csak egy, akitől a táblázat kitöltését lehet megtanulni. Több európai országban viszont már vannak NaPro technológiát alkalmazó orvosok, akik-kel a módszert alkalmazó pároknak 4 havonta érdemes találkozni.

További információkhoz a www.fertilitycare.net oldalon a magyar zászlóra kattintva, illetve az orsi@ferttilitycare.net e-mail címen keresztül lehet jutni.    
KRÚDY TAMÁS


 ELLE 61. oldal